Támogatások menekültek és oltalmazottak számára
A
menekült, valamint az oltalmazott státusszal rendelkező külföldiek nemzetközi
védelme egyúttal azt is jelenti, hogy ezek a személyek hosszabb távon is
lehetőséget kapnak a Magyarországon történő társadalmi beilleszkedésre,
státuszuk a magyar állampolgárokéhoz hasonló jogokat biztosít számukra, illetve
kötelezettségekkel terheli őket. Ezen túl, a menedékjogról szóló 2007.
évi LXXX. törvény végrehajtásáról
rendelkező 301/2007. (XI. 9.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) alapján különböző
támogatásokra és ellátásokra is jogosultak, melyek célja, hogy elismerésüket követő
első időszakban nyújtson segítséget az alapvető létfenntartási feltételek
megteremtésében.
A
Kormányrendelet alapján elérhető különböző támogatásokra és ellátásokra való
jogosultság vagyon- és jövedelemfüggő, melynek meghatározása a szociális
igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján
történik. A menekült vagy oltalmazott az ellátásokra és támogatásokra akkor
tekinthető rászorultnak, ha az ügyfél vagy a vele közös háztartásban élő
házastársa és egyenes ági rokona nem rendelkezik Magyarországon rendelkezésre
álló, megélhetését biztosító vagyonnal, továbbá a saját és vele közös
háztartásban élő házastársa és egyenes ági rokona összes jövedelmének
figyelembevételével számított egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg
a)
egyedülálló személy esetében a szociális vetítési alap összegének 150%-át;
b) családos személy esetében a szociális vetítési alap összegét.
A
menekültek és oltalmazottak rászorultságuk esetén az elismerésről szóló
határozat közlésétől számított legfeljebb harminc napig jogosultak a befogadás
anyagi feltételeinek igénybevételére – így a befogadó állomáson nyújtott
elhelyezésre és ellátásra, valamint utazási kedvezmények igénybe vételére - ,
valamint jogosultak a jogszabályban meghatározott ellátásokra és támogatásokra.
A
befogadó állomáson elhelyezett szociálisan rászorult menekültek és
oltalmazottak az alábbi ellátásokra és támogatásokra jogosultak:
– Elismerésük közlésétől számított legfeljebb harminc napig
jogosultak a befogadás anyagi feltételeinek további biztosítására (ennek
keretében a befogadó állomáson nyújtott elhelyezésre és ellátásra, valamint
utazási kedvezmények igénybevételére);
– Egészségügyi
ellátásra;
– Oktatási, nevelési költségek megtérítésére; továbbá
– Az ország végleges elhagyásának támogatására.
A
magánszálláson lakó, szociálisan rászorult menekültek és oltalmazottak az
alábbi ellátásokra és támogatásokra jogosultak:
– Egészségügyi ellátásra;
– Az ország végleges elhagyásának támogatására;
Amennyiben
a menekült vagy az oltalmazott nem áll társadalombiztosítási jogviszonyban, az
elismerésről szóló határozat véglegessé válásától számított hat hónapig egészségügyi
ellátásra az elismerését kérőkre vonatkozó szabályok szerint jogosult.
Az
ország végleges elhagyásának támogatása keretében
hazatelepülése vagy harmadik országba történő végleges távozása esetén,
kérelmére, az érintett ország külképviselete által kiállított igazolás alapján,
az igazolásban megjelölt célállomásig a menekültügyi hatóság egy alkalommal
érvényes menetjegyet (repülőjegyet) biztosít, továbbá az utazással összefüggő
igazolt költséget egy alkalommal részben vagy egészben megtérítheti.
A
befogadó intézményben elhelyezett
menekültek és oltalmazottak számára az elismerésük közlésétől számított
legfeljebb harminc napig szállást, napi háromszori (18 év alatti
kiskorú, várandós nő és szoptatós anya esetében napi ötszöri) étkezést,
(vagy ennek megfelelő értékű étkezési hozzájárulást), valamint személyes
használatra étkező- és tisztálkodási eszközöket (vagy ennek
megfelelő értékű higiénés hozzájárulást) és szükség szerint ruházatot biztosítanak.
A befogadó intézményekben történő elhelyezés a család egységének fenntartása
figyelembevételével történik.
Továbbá lehetőséget
biztosíthat a befogadó állomás a területén történő munkavégzésre.
Az állomás karbantartásához, állagmegóvásához, az ott elhelyezettek ellátásához
hozzájáruló munkavégzésért a külföldi havonta legfeljebb a szociális vetítési
alap összege 85%-ának megfelelő juttatásban részesülhet.
A
menekültügyi hatóság a kérelmezők, továbbá a menekültek és oltalmazottak
részére költségvetési forrásból biztosított ellátások kiegészítésére,
létfeltételeinek javítására pénzbeli és természetbeni adományt fogadhat
el akár természetes akár jogi személyektől. Egyúttal gondoskodik az
adományok megfelelő szétosztásáról és nyilvántartásáról.
A
befogadó állomáson elhelyezett menekült és oltalmazott meghatározott célból közforgalmi
személyszállítást végző szolgáltatóknál („MÁV, „Volán” társaságok) utazási
kedvezményt vehet igénybe. A kedvezmény igénybevételéhez a
menekültügyi hatóság a befogadó állomáson elhelyezett menekült és oltalmazott
részére a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló
jogszabálynak megfelelő igazolást állít ki. Az igazolás kiállításának alapja lehet,
ha az ügyfél hatósági ügyét intézi, vagy ha meghatározott egészségügyi ellátást
vesz igénybe a területileg illetékes egészségügyi szolgáltatónál, illetve
társadalmi integrációját elősegítő programban vesz részt, vagy társadalmi
integrációját elősegítő civil szervezet segítségét veszi igénybe, továbbá
lakhatása megoldása érdekében, vagy álláskeresés, vagy munkavégzés céljából
utazik.
A
befogadó állomáson tartózkodó menekült, valamint az oltalmazott 21.
életéve betöltéséig jogosult az oktatási, nevelési költségek jogszabály
szerinti megtérítésére.
Ezen túlmenően az elismert menekülteket, oltalmazottakat – függetlenül attól, hogy befogadó állomáson, vagy magánszálláson laknak, a magyar állampolgárok jogai illetik meg szociális, munkavállalási, valamint oktatási tekintetben. Ennek megfelelően a nemzetközi védelemben részesített menekült, oltalmazott személyek ugyanolyan feltételek mellett, ugyanazon szociális jellegű juttatásokra és támogatásokra jogosultak, mint a magyar állampolgárok szociális rászorultságuk esetén, valamint Magyarországon történő munkavállalásukhoz nem szükséges munkavállalási engedély.