Tájékoztatók
Tájékoztató a bírói jogorvoslati lehetőségekről

Tájékoztató a bírói jogorvoslati lehetőségekről

Az idegenrendészeti hatóság határozata ellen, ha törvény másként nem rendelkezik, jogorvoslatnak van helye, a másodfokú közigazgatási határozat ellen közigazgatási per indítható a közléstől számított 30 napon belül – jogszabálysértésre hivatkozással – a perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Törvényszéknél.

 

A bíróság a pert tárgyaláson kívül bírálja el, a felek bármelyikének kérelmére azonban tárgyalást tart.

Az idegenrendészeti eljárások ügyében indult közigazgatási perben – a Btátv. eltérő rendelkezése hiányában - a bíróság - a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított - hatvan napon belül dönt. 

A kiutasítás vonatkozásában jogorvoslattal a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet elutasító határozattal szemben előterjesztett bírósági felülvizsgálati kérelemben élhet.

 

A Főigazgatóság döntéseivel szemben indított közigazgatási perben a jogi képviselet nem kötelező, azonban ha az ügyfél idegenrendészeti őrizetben tartózkodik, a képviseletet csak jogi képviselő láthatja el.

 

Jogi képviselet igénybevétele esetén a keresetlevél elektronikus úton az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság honlapján – a keresetlevél elektronikus benyújtása menüponton keresztül nyújtható be, jogi képviselet igénybevétele hiányában a keresetlevél három példányban, közvetlenül az elsőfokú hatóság előtt terjeszthető elő, melyben – a törvény eltérő rendelkezése hiányában – tárgyalás tartása kérhető. 

 

A kiutasítást elrendelő határozat közigazgatási perben nyolc napon belül lehet megtámadni. A bíróság a keresetlevélről – a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított – tizenöt napon belül dönt.

A bíróság határozata ellen további perorvoslatnak helye nincs.

Ha a keresetlevél csak a bíróság intézkedése alapján válik alkalmassá az érdemi elbírálásra, a határidő kezdő időpontját ettől az időponttól kell számítani.

 

A vendégmunkással szemben elrendelt kiutasítást elrendelő határozat ellen indított közigazgatási perben tárgyalás tartása nem kérhető. A bíróság a keresetlevélről – a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított – nyolc napon belül, tárgyaláson kívül dönt, és ítéletét három napon belül közli a peres felekkel.

 

Tájékoztatom, hogy a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészeti kiutasítás elrendeléséről szóló határozat közigazgatási perben való megtámadásához – kérelem alapján – jogszabályban meghatározott ingyenes jogi segítségnyújtást vehet igénybe, melyről bővebb információt itt talál.

 

A kiutasítás elrendeléséről szóló, véglegessé vált határozattal szembeni közigazgatási perben halasztó hatály elrendelésének nincs helye.


A hontalanság megállapítására irányuló eljárás során hozott határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozatot tizenöt napon belül lehet közigazgatási perben megtámadni. A hatóság a keresetlevelet az ügy irataival és védiratával együtt haladéktalanul megküldi a bíróságnak. A Fővárosi Törvényszék kizárólagosan illetékes az eljárásra. A bíróság a keresetlevélről – a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított – kilencven napon belül dönt. A tárgyaláson a kérelmezőt a bíróság személyesen is meghallgathatja. A hontalanság megállapítására irányuló eljárás tárgyi költségmentes.

Többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén a keresetlevelet az elsőfokon eljárt közigazgatási szervnél kell benyújtani.

A keresetlevelet a benyújtástól számított harminc napon belül kell az ügy irataival együtt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz továbbítani. Többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetében az elsőfokon eljárt közigazgatási szerv a keresetlevelet a benyújtástól számított tizenöt napon belül az ügy irataival együtt felterjeszti a másodfokon eljárt közigazgatási szervhez, amely azokat a benyújtástól számított harminc napon belül továbbítja a bírósághoz.

Ha a keresetlevél azonnali jogvédelem iránti kérelmet is tartalmaz, a keresetlevelet a benyújtástól számított öt, többfokú közigazgatási eljárásban hozott cselekmény esetén – a benyújtástól számított három napon belüli felterjesztést követően – nyolc napon belül kell az ügy irataival együtt a bírósághoz továbbítani.

 

A keresetlevél tartalmi és formai kellékeire a Kp. 37-41.§-i vonatkoznak.

 

A pert keresetlevéllel kell megindítani, amely tartalmazza

a) az eljáró bíróság megjelölését,

b) a felperes nevét, cégjegyzékszámát vagy más nyilvántartásba-vételi számát, lakcímét vagy székhelyét, adóazonosító számát és perbeli állását, továbbá képviselője nevét, lakcímét vagy székhelyét, illetve - ha ilyennel rendelkezik - egyéb elérhetőségét,

c) az alperes nevét, székhelyét és perbeli állását, továbbá - ha ismert - képviselője nevét, lakcímét vagy székhelyét,

d) a vitatott közigazgatási tevékenység és az arról való tudomásszerzés módjának és idejének azonosítására alkalmas, illetve ahhoz szükséges adatot,

e) azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható,

f) a közigazgatási tevékenységgel okozott jogsérelmet, az annak alapjául szolgáló tények, illetve azok bizonyítékai előadásával és

g) a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.

 

A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot vagy annak másolatát,

a) amelyre a felperes bizonyítékként hivatkozik,

b) amely a képviselővel való eljárás esetén a képviseleti jogosultságot igazolja, illetve

c) amely a bíróság által Főigazgatóságból figyelembe veendő tény igazolásához szükséges.

Ha a felperes jogi képviselővel jár el, a keresetlevél tartalmazza a felperes jogi képviselőjének nevét, székhelyét, ügyvédi iroda esetén az ügyintéző nevét, több jogi képviselő esetén a hivatalos iratok kézbesítésére kijelölt jogi képviselő megjelölését, telefonos, illetve elektronikus elérhetőségét.

 

A hontalanság megállapítására irányuló eljárás kivételével az idegenrendészeti hatóság által hozott döntést a bíróság érdemben nem változtathatja meg.

 

A jogerős ítélet, továbbá a keresetlevelet visszautasító vagy az eljárást megszüntető jogerős végzés ellen jogszabálysértésre hivatkozással felülvizsgálati kérelmet terjeszthet elő a fél, az érdekelt, valamint a rendelkezés rá vonatkozó része ellen az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz.

 

Nincs helye felülvizsgálatnak

a) az elsőfokon jogerőre emelkedett határozat ellen, kivéve, ha a fellebbezést törvény kizárja,

b) ha a fél a fellebbezési jogával nem élt és a másik fél fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot helybenhagyta,

c) a jogerős határozatnak csupán a kamatfizetésre, a perköltségre, a teljesítési határidőre vagy a részletfizetésre vonatkozó rendelkezései ellen,

d) a Kúria határozata ellen,

e) ha azt törvény különösen indokolt esetben kizárja.

A felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál a jogerős határozat közlésétől számított harminc napon belül kell jogi képviselő útján benyújtani. A határidő elmulasztása miatt a határidő lejártát követő tizenöt napon belül van helye igazolásnak. A felülvizsgálati kérelemben nem lehet hivatkozni új jogalapra és olyan új tényre, körülményre, amely nem volt sem az elsőfokú, sem a másodfokú eljárás tárgya.

 

A Kúria a felülvizsgálati kérelmet akkor fogadja be, ha az ügy érdemére kiható jogszabálysértés vizsgálata

a) a joggyakorlat egységének vagy továbbfejlesztésének biztosítása,

b) a felvetett jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége,

c) az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának szükségessége vagy

d) a Kúria közzétett ítélkezési gyakorlatától

 

A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a jogerős határozat meghozatalakor rendelkezésre álló iratok és bizonyítékok alapján dönt.

Utoljára szerkesztve: 2024.09.23. 13:53