JOGOSULTAK KÖRE
Vállalaton belüli áthelyezés céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kap, aki
· igazolja, hogy a fogadó szervezet és a harmadik országban letelepedett vállalkozás ugyanahhoz a vállalkozáshoz vagy vállalkozáscsoporthoz tartozik;
· rendelkezik érvényes úti okmánnyal;
· igazolja beutazása és tartózkodása célját;
· valamint nem áll kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt, illetve beutazása és tartózkodása nem veszélyezteti Magyarország közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekeit;
· nem áll beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt, és
· akivel szemben nem állnak fenn törvényben meghatározott kizáró okok;
· igazolja, hogy a vállalaton belüli áthelyezés időpontját jogszabályban meghatározott vezető állású munkavállaló és szakértő esetében legalább három hónapos, gyakornok-munkavállaló esetében pedig legalább három hónapos folyamatos munkaviszony előzte meg közvetlenül ugyanazon a vállalkozáson vagy vállalkozáscsoporton belül;
· igazolja, hogy az Európai Unió tagállamai területén történő tartózkodás tekintetében Magyarországon a leghosszabb a vállalaton belüli áthelyezés időtartama;
· rendelkezik az abban a fogadó szervezetben szükséges szakmai képesítéssel és tapasztalattal, amelyhez vezető állású munkavállalóként vagy szakértőként áthelyezik, vagy gyakornok-munkavállalók esetében a szükséges egyetemi oklevéllel;
· foglalkoztatása jogszabályban meghatározott szempontok alapján, valamint hazai foglalkoztatáspolitikai érdekből támogatott;
· az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy kérelmezte azt minden olyan időszakra vonatkozóan, amikor a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyból eredően nem minősül biztosítottnak;
· a tartózkodás teljes időtartamára elegendő forrással rendelkezik önmaga és családtagjai számára ahhoz, hogy tartózkodásuk ne jelentsen indokolatlan terhet Magyarország szociális ellátórendszerére; és
· Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként bejelentett.
Az Európai Unió tagállama által vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vállalaton belüli áthelyezés céljából tartózkodási engedélyt (hosszú távú mobilitási engedély) kap, ha
· igazolja, hogy a fogadó szervezet és a harmadik országban letelepedett vállalkozás ugyanahhoz a vállalkozáshoz vagy vállalkozáscsoporthoz tartozik;
· rendelkezik érvényes úti okmánnyal;
· igazolja beutazása és tartózkodása célját;
· valamint nem áll kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt, illetve beutazása és tartózkodása nem veszélyezteti Magyarország közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekeit;
· nem áll beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt, és
· akivel szemben nem állnak fenn törvényben meghatározott kizáró okok;
· foglalkoztatása jogszabályban meghatározott szempontok alapján, valamint hazai foglalkoztatáspolitikai érdekből támogatott;
· az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy kérelmezte azt minden olyan időszakra vonatkozóan, amikor a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyból eredően nem minősül biztosítottnak;
· a tartózkodás teljes időtartamára elegendő forrással rendelkezik önmaga és családtagjai számára ahhoz, hogy tartózkodásuk ne jelentsen indokolatlan terhet Magyarország szociális ellátórendszerére; és
· Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként bejelentett.
Nem kaphat vállalaton belül áthelyezés céljából tartózkodási engedélyt:
· az a harmadik országbeli állampolgár, aki kutatás céljából kiállított tartózkodási engedéllyel rendelkezik;
· azon harmadik országbeli állampolgár, aki egyrészt az Európai Unió és tagállamai, másrészt harmadik országok közötti megállapodások alapján a szabad mozgás tekintetében az Unió polgáraival egyenértékű jogokat élvez, vagy akit ilyen harmadik országokban letelepedett vállalkozás foglalkoztat;
· a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgár, aki Magyarország területén kiküldetésben tartózkodik;
· az egyéni vállalkozó;
· a munkaerő-közvetítő, munkaerő-kölcsönző vagy egyéb olyan vállalkozás megbízása alapján keresőtevékenységet folytató harmadik országbeli állampolgár, amelynek tevékenysége abból áll, hogy munkaerőt bocsát rendelkezésre egy másik vállalkozás felügyelete és irányítása alatti munkavégzés céljából;
· aki tanulmányok folytatása célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy aki tanulmányai részeként rövid távú, felügyelt szakmai gyakorlaton vesz részt.
FOGALOMMAGYARÁZAT
Harmadik országbeli állampolgár
Vállalaton belül áthelyezett személy
Vállalaton belül áthelyezett személy számára szóló engedély
Hosszú távú mobilitási engedély
A KÉRELEM BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Feltétele: a kitöltött formanyomtatvány, három hónapnál nem régebbi arcfénykép, valamint a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a vállalaton belüli áthelyezés célú tartózkodási engedély és a hosszú távú mobilitási engedély kiadására és meghosszabbítására irányuló kérelem a magyarországi fogadó szervezet útján is előterjeszthető, ha ehhez az ügyfél írásban, egyoldalú nyilatkozattal hozzájárul.
Amennyiben a kérelmet a magyarországi fogadószervezet terjeszti elő, akkor erre elektronikus azonosítást követően elektronikus úton kerülhet sor. Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.
A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet - törvényben foglalt kivétellel - annál a konzuli tisztviselőnél vagy tartózkodási engedély iránti kérelem átvételére felhatalmazott egyéb helyen kell benyújtani, amely a kérelmező állandó vagy szokásos tartózkodási helye, illetve állampolgársága szerinti országban működik. A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt be kell mutatni. Azokban az esetekben is, amikor a fogadó szervezet útján kerül előterjesztésre a tartózkodási engedély iránti kérelem, a fenti adatrögzítés és egyéb eljárási cselekmények lefolytatása céljából a hatóság felhívására az ügyfél köteles az eljáró hatóság előtt a hatóság felhívására személyesen megjelenni.
A tartózkodási engedély kérelmezése során a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.
Ha a regionális igazgatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, a külképviseleten történő kérelmezés esetében egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a konzuli tisztviselőt. A tartózkodásra jogosító okmány átvételére jogosító vízumot - a regionális igazgatóság döntése alapján - a konzuli tisztviselő adja ki.
A Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságon is előterjesztheti, amennyiben a belföldi kérelmezést kivételes méltánylást érdemlő körülmény indokolja, vagy az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/1806 rendelet II. mellékletében szereplő állam állampolgáraként, vagy ilyen harmadik országbeli állampolgárral együtt, családtagként tartózkodik jogszerűen Magyarország területén. Kivételesen méltányolható körülmény különösen a gyógykezeléssel, a családegyesítéssel vagy a keresőtevékenységgel összefüggő olyan tény, amely a harmadik országbeli állampolgárnak nem felróható okból következett be és akadályozza a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő helyen történő kérelmezést. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem kizárólag személyesen terjeszthető elő a szálláshely szerint illetékes elsőfokú hatóságnál.
Vízummentes ország állampolgáraként vízummentesen, jogszerűen Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárnak a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton van lehetősége előterjeszteni.
Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.
A Magyarország területén tartózkodó, az Európai Unió tagállama által vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vállalaton belüli áthelyezés céljából tartózkodási engedély (hosszú távú mobilitási engedély) kiadása iránti kérelmét, valamint az ilyen engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárral együtt Magyarországon jogszerűen tartózkodó családtag tartózkodási engedély iránti kérelmét Magyarországon terjesztheti elő, amennyiben az első tagállam által kiadott tartózkodási engedélye érvényes. A kérelmet az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton van lehetősége benyújtani.
A vállalaton belüli áthelyezés célú tartózkodási engedély és a hosszú távú mobilitási engedély iránti kérelmet az eljáró hatóság összevont kérelmezési eljárás keretében bírálja el, és az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított 60 napon belül hozza meg. A kérelmező részére a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti. A kérelmező a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóságnál személyesen átveheti, ha nincs abban a helyzetben, hogy a tartózkodási engedély okmányt a kézbesítésére megjelölt címen átvegye.
Az összevont kérelmezési eljárásról szóló részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.
A harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmét az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton szükséges előterjesztenie a külön jogszabály által e célra rendszeresített formanyomtatványon, legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének lejártát megelőző harminc nappal. A tartózkodási engedély meghosszabbítása a törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén is kizárólag akkor engedélyezhető, amennyiben a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtását megelőzően a harmadik országbeli állampolgár tartózkodása a bármely száznyolcvan napon belül a kilencven napot meghaladta.
A hosszú távú mobilitási engedély iránti kérelmet, a hosszú távú mobilitás megkezdése előtt 20 nappal, vagy a vállalaton belüli áthelyezés céljából az Európai Unió tagállama által kiadott érvényes tartózkodási engedély és érvényes úti okmány birtokában a jogszerű tartózkodás lejárta előtt 20 nappal kell benyújtani.
- A tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási dí110 Euró, amelyet a külképviseleten elsősorban EUR-ban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni.
- A tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló kérelem eljárási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 23.000 Forint.
- Vízummentes ország állampolgáraként vízummentesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmének igazgatási szolgáltatási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 24.000 Forint.
- Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztésének igazgatási szolgáltatási dí39.000 Forint.
Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján szükséges megfizetni. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztése esetén banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) formájában, vagy elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján lehet az eljárás díját a kérelmezőnek leróni.
Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:
Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről
Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, illetve a kérelmezés helye szerinti külképviseleten. Abban az esetben, ha a fellebbezés elkésett, az nem a jogosulttól származik, valamint az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, illetve a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja külképviseleti előterjesztés 160 Euró, melyet elsősorban Euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni. Belföldi előterjesztés esetén a fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 47.000 Forint, melyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust - „Tartózkodási engedély jogorvoslat”.
Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:
Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről
FORMANYOMTATVÁNYOK
A kérelem benyújtásához a „Tartózkodási engedély iránti kérelem” formanyomtatvány és a 14. számú betétlap kitöltése szükséges!
Amennyiben a kérelmezővel együtt utazik útlevelében szereplő kiskorú gyermeke, úgy az „A” betétlap kitöltése is szükséges a kérelemhez.
Microsoft Word formátumú, elektronikusan kitölthető formanyomtatvány:
- Tartózkodási engedély iránti kérelem és 14. számú betétlap
- Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem
- Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem
PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:
- Tartózkodási engedély iránti kérelem és 14. számú betétlap
- Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem
- Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem
KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK
TARTÓZKODÁSI CÉLT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A beutazás és tartózkodás célja a harmadik országbeli állampolgár és a harmadik országban letelepedett vállalkozás között fennálló munkaszerződéssel vagy megbízólevéllel igazolható, amely tartalmazza
a) hogy a vállalaton belüli áthelyezés időpontját a vezető állású munkavállaló és szakértő esetében legalább három hónapos, gyakornok-munkavállaló esetében pedig legalább három hónapos folyamatos munkaviszony előzte meg közvetlenül ugyanazon a vállalkozáson vagy vállalkozáscsoporton belül,
b) vállalaton belüli áthelyezés idejére biztosított munkabért és egyéb foglalkoztatási feltételek meghatározását,
c) a harmadik országbeli állampolgár beosztását,
d) annak igazolását, hogy vállalaton belül áthelyezése lejártakor a harmadik országbeli állampolgár visszatérhet az ugyanazon vállalkozáshoz vagy vállalkozáscsoporthoz tartozó és valamely harmadik országban letelepedett szervezethez,
e) az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy valamennyi olyan feltétel teljesül, amelyet az adott foglalkozási ágban dolgozó, hasonló helyzetben lévő kiküldött munkavállalóra vonatkozó jogszabály, ágazati kollektív szerződés rendelkezése előír.
A vállalaton belüli áthelyezés célú tartózkodási engedély (és a hosszú távú mobilitási engedély) kiadására irányuló kérelemhez mellékelni kell továbbá:
· a magyarországi fogadó szervezet és a harmadik országban letelepedett vállalkozás ugyanahhoz a vállalkozáshoz vagy vállalkozáscsoporthoz való tartozást igazoló iratot,
· a vezető állású munkavállaló vagy szakértő esetén a felsőfokú végzettséget, vagy szakképzettséget, vagy gyakornok-munkavállaló esetén a felsőfokú végzettséget igazoló okiratot,
· a magyarországi fogadó szervezet által kiállított nyilatkozatot, mely szerint a vezető állású munkavállaló vagy szakértő rendelkezik a vállalaton belüli áthelyezéshez szükséges tapasztalattal, és
· a vállalaton belüli áthelyezés során az Európai Unió tagállamaiban eltölteni kívánt időtartamra vonatkozó, a harmadik országban letelepedett vállalkozás által kiállított nyilatkozatot.
MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A vállalaton belüli áthelyezés célú tartózkodási engedély (és a hosszú távú mobilitási engedély) kiadására irányuló eljárásban a megélhetés nem tekinthető biztosítottnak, ha a harmadik országbeli állampolgár nem rendelkezik elegendő forrással önmaga és családtagjai számára ahhoz, hogy tartózkodásuk ne jelentsen indokolatlan terhet Magyarország szociális ellátó rendszerére.
A megélhetés igazoló okirat lehet:
- munkáltató által kiállított jövedelemigazolás, vagy munkaszerződés, vagy megbízólevél
- egyéb irat (pl. bankszámla egyenlegigazolás)
MAGYARORSZÁGI SZÁLLÁSHELY MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A szálláshely bejelentése során a harmadik országbeli állampolgárnak csatolnia kell az ingatlan felett rendelkezésre jogosult aláírásával ellátott külön jogszabály szerinti
formanyomtatványnak megfelelő szálláshely-bejelentőlapot.
TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor okirattal kell igazolnia, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül (így különösen a társadalombiztosításról szóló külön törvény, nemzetközi szerződés, vagy külön megállapodás alapján jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére), vagy egészségügyi ellátásának költségeit a rendelkezésre álló anyagi fedezetből biztosítani tudja.
A harmadik országbeli állampolgár a kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a kérelem elutasítása esetén vállalja-e az Európai Unió tagállamainak területéről történő önkéntes távozást.
A kiskorú harmadik országbeli állampolgárnak a fentieken túl igazolnia kell, hogy szülője vagy törvényes képviselője magyarországi tartózkodásához – a tervezett tartózkodás időtartamára – hozzájárult. A szülői hozzájárulást teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt, magyar vagy angol nyelvű fordítással ellátott nyilatkozattal lehet igazolni.
A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményeket is foganatosíthat! A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
A kérelmező vagy annak képviselője vagy a fogadó szervezet a kérelem benyújtását követően csatolt iratokat postai vagy elektronikus úton csatolhatja a kérelméhez.Amennyiben a kérelem elektronikus úton került benyújtásra a hiánypótlási felhívás és annak teljesítése is elektronikus úton történik.
ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE
Vállalaton belüli áthelyezés céljából kiállított tartózkodási engedély minimális érvényességi ideje legalább egy év vagy az áthelyezés időtartamához igazodik. A két időtartam közül azt kell a tartózkodási engedély érvényességi idejeként meghatározni, amelyik rövidebb.
Vállalaton belüli áthelyezés céljából kiállított tartózkodási engedély maximális érvényességi ideje vezető állású munkavállalók és szakértők esetében legfeljebb három év, gyakornok-munkavállalók esetében pedig legfeljebb egy év.
A vállalaton belüli áthelyezés céljából kiállított tartózkodási engedély a maximális (vezető állású munkavállalók és szakértők esetében legfeljebb három éves, gyakornok-munkavállalók esetében pedig legfeljebb egy éves) időtartamon belül és csak ezen (három, illetve egy éves) időtartamig hosszabbítható meg vállalaton belüli áthelyezés céljából.
Figyelemmel kell lenni azonban az úti okmány érvényességére, az engedélyezett tartózkodás időtartamát ugyanis úgy kell megállapítani, hogy a harmadik országbeli állampolgár úti okmánya az engedélyezett tartózkodás lejártakor még legalább három hónapig érvényes legyen.
KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK
A schengeni tagállamok területén az érvényes tartózkodási engedély birtokában száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó időtartamú vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosult.
Az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés céljából az Európai Unió más tagállama által kiadott érvényes tartózkodási engedéllyel és érvényes úti okmánnyal rendelkezik és amennyiben a beutazása vagy tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát vagy nemzetbiztonságát, illetve közegészségügyi érdekét nem sérti vagy veszélyezteti, jogosult
1. az Európai Unió tagállamai területén szabadon mozogni, kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamig Magyarországra beutazni és ott tartózkodni,
2. külön engedély nélkül a vállalaton belüli áthelyezés keretében a magyarországi fogadó szervezetnél munkát végezni.
· A vállalaton belüli áthelyezés célú tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás során az összevont engedély kiadásáig a harmadik országbeli állampolgár haladéktalanul köteles értesíteni az illetékes regionális igazgatóságot a kérelemhez mellékelt okiratok tartalmában bekövetkezett változásról.
· Ha a tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke születik, ennek tényét köteles a következő adatok közlésével bejelenteni:
- a gyermek törvényben meghatározott természetes személyazonosító adatai;
- a gyermek úti okmányának azonosító adatai;
- a gyermek szálláshelyének címe vagy lakcíme.
· A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál (az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságánál, rendőrkapitányságon, vagy külföldi tartózkodás esetén az illetékes magyar külképviseleten) haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki. Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.