Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

JOGOSULTAK KÖRE

 

Állandó tartózkodásra jogosult:

·        az az EGT-állampolgár, aki öt éven át megszakítás nélkül, jogszerűen Magyarország területén tartózkodott;     

A Magyarország területén keresőtevékenység folytatása céljából tartózkodó EGT-állampolgár az ötéves tartózkodási idő letelte előtt állandó tartózkodásra jogosult, ha:

·        beutazásától számított több mint három évig megszakítás nélkül Magyarország területén tartózkodott, és keresőtevékenysége befejezésekor elérte az öregségi nyugdíjjogosultságra megállapított életkort, vagy keresőtevékenységét azért szüntette meg, hogy korengedményes nyugdíjba vonuljon, feltéve, hogy legalább az öregségi vagy korengedményes nyugdíjba vonulást megelőző tizenkét hónapban Magyarországon végzett keresőtevékenységet;

·        beutazásától számított több mint két éven át megszakítás nélkül keresőtevékenység folytatása céljából tartózkodott Magyarország területén, és keresőtevékenységével balesettel vagy egészségkárosodással összefüggő és gyógykezelést igénylő állapota következtében hagyott fel;

·        keresőképtelensége olyan munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés következménye, amely alapján külön jogszabályban meghatározott ellátásra jogosult; vagy

·        legalább három évig megszakítás nélkül folytatta keresőtevékenységét Magyarország területén, ezt követően keresőtevékenységet folytat egy másik, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam területén, de megtartja Magyarország területén lévő lakóhelyét.

Ha az EGT-állampolgár valamely felsorolt kedvezmény alapján megszerezte az állandó tartózkodás jogát, a családtagjaként tartózkodási joggal rendelkező személy huzamos tartózkodásra jogosult.

 

FOGALOMMAGYARÁZAT

Családtag

EGT-állampolgár

Harmadik országbeli állampolgár

 

A KÉRELEM BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK

 

Feltétele: a kitöltött formanyomtatvány, három hónapnál nem régebbi arcfénykép, valamint a kötelező mellékletek benyújtása és az eljárási díj megfizetése

 

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kérelem előterjesztésére az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen regisztrálást követően elektronikus úton van lehetőség. Jogi képviselő vagy jogi személy meghatalmazotti eljárása esetén kizárólag elektronikusan nyújthatók be a – az egyébként is elektronikusan indítható – kérelmek.

Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.

 

A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt vagy személyazonosító igazolványt be kell csatolni, illetve mellékelni kell a megszakítás nélküli és jogszerű tartózkodást igazoló, e rendeletben meghatározott okiratokat vagy más iratokat.

A Magyarország területén való megszakítás nélküli tartózkodás első napja – ellenkező bizonyításig – az EGT-állampolgár száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodása bejelentésének napja.

Nem minősül a tartózkodás megszakításának

·        az évente legfeljebb hat hónapig tartó, Magyarország területén kívüli tartózkodás,

·        a kötelező katonai szolgálat miatti távollét,

·        az egyszeri, legfeljebb tizenkét hónapig folyamatosan fennálló fontos ok, különösen a terhesség, szülés, súlyos betegség, tanulmányok folytatása, szakképzés vagy kiküldetés miatti távollét.

A tartózkodás megszakításának minősül, ha az EGT-állampolgár felhagy tartózkodási jogának gyakorlásával Magyarország területén. Ha az EGT-állampolgár Magyarország területén tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott, és Magyarország területére száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó időre visszatér, az állandó tartózkodási jog megszerzéséhez szükséges időtartam újrakezdődik.

 

Az állandó tartózkodási kártya kiadására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díja 1.500 Forint. Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján kell a kérelmezőnek lerónia.

 

Felhívjuk a figyelmét, hogy a kérelem a hatósághoz érkezettnek akkor tekinthető, amennyiben az eljárás igazgatási szolgáltatási díj megfizetése megtörtént. Az elektronikus úton benyújtott kérelemhez csatolni kell az aláírással ellátott kérelem formanyomtatványt is. 

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

A regionális igazgatóság az állandó tartózkodási kártya iránti kérelmet 70 napon belül bírálja el.

A kérelmező részére a tartózkodásra jogosító okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti.

Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 15 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál. Abban az esetben, ha az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, vagy a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, illetve a fellebbezés elkésett, vagy nem jogosulttól származik, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 47.000 Forint, amelyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust - „Állandó tartózkodási kártya jogorvoslat”.

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

 

 

FORMANYOMTATVÁNYOK

 

A kérelem benyújtásához az alábbi adatlapok egyikének kitöltése és kinyomtatása szükséges!

Állandó tartózkodási kártya kiállítása, meghosszabbítása I-II. adatlap

Állandó tartózkodási kártya okmány pótlása iránti kérelem

Állandó tartózkodási kártya okmány cseréje iránti kérelem
 

PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:

Állandó tartózkodási kártya kiállítása, meghosszabbítása I-II. adatlap

Állandó tartózkodási kártya okmány pótlása iránti kérelem

Állandó tartózkodási kártya okmány cseréje iránti kérelem

 

KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK

 

A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt vagy személyazonosító igazolványt be kell mutatni, illetve csatolni kell a megszakítás nélküli és jogszerű tartózkodást igazoló okiratokat vagy más iratokat.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a külföldön kiállított közokirat, illetőleg a külföldi bíróság, közigazgatási szerv, közjegyző vagy egyéb közhitelességgel felruházott személy által hitelesített magánokirat - hacsak törvényből, nemzetközi szerződésből, illetve viszonossági gyakorlatból más nem következik - a magyar törvény szerinti bizonyító erővel csak akkor rendelkezik, ha azt a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviseleti hatóság diplomáciai felülhitelesítéssel látta el. A nem magyar nyelven kiállított okirat - ha törvény másként nem rendelkezik - csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el.

Az eljáró idegenrendészeti hatóság a kérelmező által benyújtott, külföldön kiállított közokiratot diplomáciai felülhitelesítés és hiteles magyar fordítás hiányában is elfogadhatja. 


A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, illetve egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat. A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

 

ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE

 

Az EGT-állampolgár részére kiadott állandó tartózkodási kártya - érvényes úti okmánnyal vagy személyi igazolvánnyal - határozatlan ideig érvényes.

 

KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

 

A száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodási jogát gyakorló EGT-állampolgár a személyes adatok közlésével köteles bejelenteni a lakóhelye szerint illetékes regionális igazgatóságnál

·        a vele együtt tartózkodó családtagjának a halálát;

·        a névváltoztatást;

·        ha a haláleset vagy a névváltoztatást eredményező tény Magyarország területén kívül következett be.

Ha az EGT-állampolgár felhagy tartózkodási jogának gyakorlásával, vagy Magyarország területét végleg elhagyja, ennek tényét, valamint a következő szokásos tartózkodási hely szerinti országát az eljáró idegenrendészeti hatóságnak bejelentheti, és a tartózkodási jogot igazoló okmányát leadhatja.

Az EGT-állampolgár a személyazonosság, illetve a tartózkodás jogszerűségének ellenőrzésére feljogosított hatóság felhívására a tartózkodási jogot igazoló okmányát köteles bemutatni.

 

Utoljára frissítve:

Ügyintézés
  • Formanyomtatványok

    A program segítségével elektronikusan kitöltheti a formanyomtatványt és leellenőrizheti, hogy minden szükséges mezőt kitöltött-e. A kitöltött formanyomtatványt saját gépére elmentheti és nyomtathatja.A funkció Word 2007-re optimalizált. Amennyiben ilyen programmal nem rendelkezik, a formanyomtatványokat pdf-ben le tudja tölteni a felső menüben található tájékoztatóból.
    Feltöltés alatt

    Kategória:

  • Milyen kérelmet nyújtsak be?









    Magyar állampolgár esetén családtag:
    • a magyar állampolgár házastársa,
    • a magyar állampolgár házastárs kiskorú gyermeke (ideértve az örökbefogadott és nevelt gyermeket is), aki felett a házastárs szülői felügyeleti jogot gyakorol,
    • a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező,szülői felügyeleti jogát gyakorló, a magyar állampolgárral egy háztartásban élő személy;


    EGT állampolgár esetén családtag:
    • az EGT-állampolgár házastársa,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője, valamint
    • akinek az eljáró idegenrendészeti hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi,
    • az EGT-állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített,



    A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
    A 2003/109/EK irányelv célja
    • egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén,
    • másfelől pedig, hogy szabályozza az ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban.





    A „magas szintű képzettséget igénylő munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával, amelyet felsőfokú szakmai képesítés bizonyít.
    A „munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával.





    Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás

    A kérdések segítségével 3 percen belül megtudhatja, milyen tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtania. A kérdéssor végén a kiválasztott kérelemtípushoz kapcsolódó minden információt megtalál.

    Kérelem célja:



  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

 

Tisztelt Ügyfelünk!

Nyújtsa be kérelmét online! 

Kizárólag elektronikus úton benyújtható ügytípusok 2023. január 1-től

 

Dear Client!

Submit your application online!

Case types that can only be submitted electronically from January 1, 2023

 

 

 gomb2student_kicsigomb.jpg

 

OK