JOGOSULTAK KÖRE
Fehér Kártyát az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki:
- Magyarországon kívüli országban igazolt foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll és a munkáját Magyarországról fejlett digitális technológiai megoldással végzi, vagy Magyarországon kívüli országban igazolt nyereséggel rendelkező vállalkozásban tulajdoni részesedéssel rendelkezik, és munkáját vagy vállalkozása irányítását Magyarországról fejlett digitális technológiai megoldással végzi,
- a 180 napon belül 90 napot meghaladó magyarországi tartózkodás általános feltételeinek megfelel, és vele szemben nem állnak fenn a törvényben foglalt kizáró okok, és
- nem folytat keresőtevékenységet Magyarországon, valamint magyarországi vállalkozásban tulajdoni részesedéssel nem rendelkezik.
Nem kaphat Fehér Kártyát:
- az a harmadik országbeli állampolgár, akinek tartózkodási célja, hogy
- keresőtevékenységet folytasson, vagy
- gazdasági társaság, szövetkezet vagy egyéb – jövedelemszerzési céllal létrejött – jogi személy vezető tisztségviselőjeként végezze tevékenységét, vagy
- önállóan, ellenérték fejében végezhető tevékenységet folytasson (pl.: egyéni vállakozóként);
- aki tanulmányok folytatása célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy aki tanulmányai részeként rövid távú, felügyelt szakmai gyakorlaton vesz részt,
- aki Magyarország területén kiküldetésben tartózkodik,
- aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért,
- akit Magyarország menekültként ismert el, vagy ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített,
- a befogadott,
- az a harmadik országbeli állampolgár, akiknek kiutasítását ténybeli vagy jogi indokok miatt felfüggesztették,
- az a harmadik országbeli állampolgár, aki EK letelepedési engedéllyel rendelkezik,
- az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés keretében érkezik az Unió területére, vagy
- az a harmadik országbeli állampolgár, aki magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából lép be az Unió területére.
FOGALOMMAGYARÁZAT
Harmadik országbeli állampolgár
Fehér Kártya: olyan tartózkodási engedély, amelynek birtokosa Magyarországon kívüli országban igazolt foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll, vagy Magyarországon kívüli országban igazolt nyereséggel rendelkező vállalkozásban tulajdoni részesedéssel rendelkezik, és mindkét esetben a munkáját vagy a vállalkozása irányítását Magyarországról fejlett digitális technológiai megoldással végzi.
A KÉRELEM BENYÚJTÁSA ÉS AZ ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
A Fehér Kártya kiállításának feltétele a kitöltött formanyomtatvány, a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése.
A tartózkodási engedély iránti eljárás során a biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány kiállítása céljából arcképmás készítésére és ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.
A Fehér Kártya kiadása iránti kérelmet - törvényben foglalt kivétellel - annál a konzuli tisztviselőnél vagy tartózkodási engedély iránti kérelem átvételére felhatalmazott egyéb helyen kell benyújtani, amely a kérelmező állandó vagy szokásos tartózkodási helye, illetve állampolgársága szerinti országban működik. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását a harmadik országbeli állampolgár a beutazást megelőzően - erre irányuló külön kérelem előterjesztése nélkül - tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmében kérheti.
Ha a regionális igazgatóság a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelemnek helyt ad, egyidejűleg a tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum kiadását is engedélyezi, és erről értesíti a konzuli tisztviselőt. A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot - a regionális igazgatóság döntése alapján - a konzuli tisztviselő adja ki.
Felhívjuk továbbá a figyelmet arra, hogy tartózkodási engedély átvételére jogosító D vízum egyszeri beutazásra és 30 nap tartózkodásra jogosítja a harmadik országbeli állampolgárt.,
A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem főszabály szerinti helyen (magyar külképviseletek) történő előterjesztése mellett a magyar jog szabályozza a tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelem belföldi előterjesztésének lehetőségét is. A Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét a szálláshelye szerint illetékes regionális igazgatóságon is előterjesztheti, amennyiben a belföldi kérelmezést kivételes méltánylást érdemlő körülmény indokolja, vagy vízummentes országok állampolgáraként, vagy ilyen harmadik országbeli állampolgárral együtt, családtagként tartózkodik jogszerűen Magyarország területén. Kivételesen méltányolható körülmény különösen a gyógykezeléssel, a családegyesítéssel vagy a keresőtevékenységgel összefüggő olyan tény, amely a harmadik országbeli állampolgárnak nem felróható okból következett be és akadályozza a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő helyen történő kérelmezést. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem kizárólag személyesen terjeszthető elő a szálláshely szerint illetékes elsőfokú hatóságnál.
Vízummentes ország állampolgáraként vízummentesen, jogszerűen Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárnak a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton van lehetősége előterjeszteni.
Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.
A tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási jogosultság lejártát megelőzően 30 nappal szükséges az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton előterjeszteni. A kérelem benyújtásakor az érvényes úti okmányt be kell mutatni.
Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos részletes tájékoztatást ide kattintva tekintheti meg.
A tartózkodási engedély meghosszabbítása a törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén is kizárólag akkor engedélyezhető, amennyiben a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtását megelőzően a harmadik országbeli állampolgár tartózkodása a bármely száznyolcvan napon belül a kilencven napot meghaladta.
Felhívjuk figyelmét, hogy az elektronikus úton benyújtott kérelem akkor tekinthető a hatósághoz érkezettnek, ha az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésre került. Továbbá szükséges a befogadásról szóló visszaigazolástól számított 15 napon belül megjelenni az illetékes regionális igazgatóság előtt a személyazonosság igazolása, biometrikus adatok és aláírás minta felvételezése, valamint az okiratok elismerése céljából.
- A tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás igazgatási szolgáltatási díja 110 Euró, amelyet a külképviseleten elsősorban EUR-ban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni.
- A tartózkodási engedély meghosszabbítására irányuló kérelem eljárási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 23.000 Forint.
- Vízummentes ország állampolgáraként vízummentesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmének igazgatási szolgáltatási díja a Főigazgatóság ügyindítási elektronikus felületén (Enter Hungary) történő előterjesztés esetén 24.000 Forint.
- Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztésének igazgatási szolgáltatási dí39.000 Forint.
Az eljárás díját elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján szükséges megfizetni. Kivételes méltánylást érdemlő körülményre hivatkozással, méltányossági kérelem egyidejű csatolása mellett történő tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem belföldön történő személyes előterjesztése esetén banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) formájában, vagy elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) útján lehet az eljárás díját a kérelmezőnek leróni.
Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:
Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről
A regionális igazgatóság az Fehér Kártya iránti kérelmet 30 napon belül bírálja el. A kérelmező részére a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóság postai úton kézbesíti. A kérelmező a tartózkodási engedély okmányt az eljáró idegenrendészeti hatóságnál személyesen átveheti, ha igazolja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy a tartózkodási engedély okmányt a kézbesítésére megjelölt címen átvegye, azonban ezen körülményeket igazolnia kell.
Az elutasító döntéssel szemben jogorvoslatnak van helye, mely a közléstől számított 8 napon belül nyújtható be az elsőfokú döntést hozó hatóságnál, illetve a kérelmezés helye szerinti külképviseleten. Abban az esetben, ha a fellebbezés elkésett, az nem a jogosulttól származik, valamint az ügyfél fellebbezésében olyan új tényre hivatkozik, amelyről a döntés meghozatala előtt tudomása volt, illetve a fellebbezést indoklás nélkül nyújtja be, az elsőfokú döntést hozó hatóság a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.
A fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja külképviseleti előterjesztés esetén 160 Euró, melyet elsősorban Euróban vagy más konvertibilis valutában, kivételesen a kérelem előterjesztésének helye szerinti állam törvényes fizetőeszközével kell megfizetni. Belföldi előterjesztést követően indult eljárásokban hozott elsőfokú döntés esetén a fellebbezés igazgatási szolgáltatási díja 47.000 Forint, melyet elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) útján kell leróni. A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust - „Tartózkodási engedély jogorvoslat”.
Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:
Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről
FORMANYOMTATVÁNYOK
A kérelem benyújtásához a „Tartózkodási engedély iránti kérelem” formanyomtatvány és a 16. számú betétlap kitöltése szükséges!
Microsoft Word formátumú, elektronikusan kitölthető formanyomtatvány:
- Tartózkodási engedély és 16. számú betétlap
- Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem
- Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem
PDF formátumban letölthető, kézírással kitölthető formanyomtatványok:
- Tartózkodási engedély és 16. számú betétlap
- Tartózkodási okmány pótlása iránti kérelem
- Tartózkodási okmány cseréje iránti kérelem
KÖTELEZŐ MELLÉKLETEK
TARTÓZKODÁSI CÉLT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
Fehér Kártya kiadására vagy meghosszabbítására irányuló eljárásban a tartózkodás célja igazolható:
· Magyarországon kívüli országban igazolt munkaviszony esetén olyan munkáltatótól származó igazolással, amely tartalmazza
- a foglalkoztató tevékenységi körét,
- a távolról, elektronikusan végezhető munkavégzésről, illetve annak időtartamáról szóló rendelkezést és
- a harmadik országbeli állampolgár feladatkörét és pozícióját,
· igazolt nyereséggel rendelkező vállalkozás esetén olyan okirattal, amely tartalmazza
- a vállalkozás tényleges működéséről szóló adatokat,
- a harmadik országbeli állampolgár munkakörét és pozícióját,
- a vállalkozás tevékenységi körét és
- a vállalkozásban fennálló tulajdoni részesedését.
Az eljárás során igazolni szükséges mind a vállalkozás, mind a foglalkoztató valós és tényleges működését, így
· a vállalkozás hatóság általi bejegyzését,
· a vállalkozás bevételét, illetve nyereséget működését (pl.: adóhatósági igazolással),
· egyéb hitelt érdemlő módon.
MAGYARORSZÁGI MEGÉLHETÉST IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A Fehér Kártya kiadására és meghosszabbítására irányuló eljárásban a magyarországi megélhetés igazoltnak tekinthető, ha a harmadik országbeli állampolgár havi jogszerű jövedelme a beutazást megelőző legalább 6 hónapban a 2000 EUR összeget eléri vagy meghaladja, amely összegű jövedelemmel a magyarországi tartózkodás ideje alatt mindvégig rendelkeznie kell.
A magyarországi megélhetéshez szükséges anyagi fedezet igazolható:
- munkáltató által kiállított jövedelemigazolással;
- adóhatósági igazolással
- más hitelt érdemlő módon.
MAGYARORSZÁGI SZÁLLÁSHELY MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
Magyarországi szálláshelyként az ingatlan – nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott ingatlan, más lakhatásra alkalmas ingatlan (minimum 6 m2 lakóterület/fő) vagy jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő kereskedelmi vagy egyéb szálláshely fogadható el.
A magyarországi szálláshely megléte igazolható:
· lakásbérleti jogviszonyt igazoló lakásbérleti szerződéssel;
· szívességi lakáshasználatról szóló okirattal;
· a lakás tulajdonjogát igazoló okirattal, 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap másolattal;
· hatósági hozzájárulással ellátott érvényes meghívólevéllel;
· lefoglalt és kifizetett szálláshely meglétét igazoló okirattal;
· a Magyarország területén tartózkodási vízummal vagy tartózkodási engedéllyel, bevándorolt vagy letelepedett jogállással, külön törvény szerint tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkező, illetve menekültként elismert családtag közjegyzői okiratba foglalt, a kérelmező lakhatását biztosító nyilatkozatával vagy
· ingatlan adásvételi szerződéssel és az ingatlanszerzést engedélyező illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal határozatának másolatával;
· egyéb okirattal.
TELJESKÖRŰ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS MEGLÉTÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor okirattal kell igazolnia, hogy az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül (így különösen a társadalombiztosításról szóló külön törvény, nemzetközi szerződés, vagy külön megállapodás alapján jogosult az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére), vagy egészségügyi ellátásának költségeit a rendelkezésre álló anyagi fedezetből biztosítani tudja.
A KIUTAZÁS FELTÉTELEIT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK
A kiutazás feltételei igazolhatók:
· érvényes útlevéllel vagy a harmadik országbeli állampolgár általa megjelölt országba történő beutazáshoz vagy a kiindulási országba történő visszautazáshoz szükséges engedélyekkel,
· és érvényes menetjeggyel, illetve annak megvásárlásához szükséges anyagi eszközökkel vagy a külföldi jogszerű használatában lévő közlekedési eszközzel.
A harmadik országbeli állampolgár a kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozni köteles arra vonatkozóan, hogy a kérelem elutasítása esetén vállalja-e az Európai Unió tagállamainak területéről történő önkéntes távozást.
A kötelező mellékleteken kívül az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása érdekében további okiratok benyújtására is felhívhatja, valamint egyéb eljárási cselekményt is foganatosíthat. A hiánypótlásra irányuló felhívástól az annak teljesítéséig terjedő idő az ügyintézési határidőbe nem számít bele.
A kérelmező vagy annak képviselője a kérelem benyújtását követően csatolt iratokat postai vagy elektronikus úton csatolhatja a kérelméhez. Amennyiben a kérelem elektronikus úton került benyújtásra a hiánypótlási felhívás és annak teljesítése is elektronikus úton történik.
ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE
A Fehér Kártya érvényességi ideje legfeljebb egy év, amely ugyanezen célból egy alkalommal legfeljebb egy évvel meghosszabbítható.
KAPCSOLÓDÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK
· A harmadik országbeli állampolgár a schengeni tagállamok területén az érvényes tartózkodási engedély birtokában száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó időtartamú vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosult.
· A harmadik országbeli állampolgár a szálláshely bejelentésének tényét a szálláshely igazolással igazolja. A szálláshely bejelentésről kapott igazolást a harmadik országbeli állampolgárnak magánál kell tartania és azt meg kell őriznie. A harmadik országbeli állampolgár a szálláshelyének megváltozását köteles három napon belül bejelenteni az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő regisztrálást követően elektronikus úton.
A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál (az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság regionális igazgatóságánál, rendőrkapitányságon vagy külföldi tartózkodás esetén az illetékes külképviseleten) haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki. Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.
· A Fehér Kártyával rendelkező harmadik országbeli állampolgár köteles a Magyarországon kívüli országban igazolt foglalkoztatásra irányuló jogviszonyának, illetve vállalkozási tevékenységének megszűnését a befejezés időpontjától számított öt napon belül bejelenteni az idegenrendészeti hatóságnak.
Fehér Kártyával rendelkező harmadik országbeli állampolgár családtagja részére családi kapcsolatra hivatkozással tartózkodási engedély nem állítható ki.
FEHÉR KÁRTYA VISSZAVONÁSA
A Fehér Kártyát az idegenrendészeti hatóság visszavonja, amennyiben a harmadik országbeli állampolgár
· nem felel meg a Fehér Kártya kiadása alapjául szolgáló feltételeknek, vagy esetében valamely kizáró körülmény fennáll,
· Magyarország területét 90 napnál hosszabb időtartamra elhagyta, vagy
· belföldi foglalkoztató részére, illetve érdekében végez munkát, folytat keresőtevékenységet vagy magyarországi vállalkozásban tulajdoni részesedést szerez.